SZÍNES BETON

Nyaranta színes lesz még a beton is! Bár őszintén szólva mi télen is nagyon szorgalmazzuk a színes divatkiegészítők viselését. Télen az emberek többsége hajlamos kizárólag feketében járni, és hanyagolni a vidám kiegészítőket. A tavasz eljövetelével szerencsére, kivirágoznak a ruhatárak és előkerülnek a színek. Éppen ezért ilyenkor mi is nyitunk, és a szürke betont kicsit háttérbe szorítjuk, helyette pedig fehér beton alapokat, vagy pigmentekkel színezett rózsaszín, lila, kék beton medálokat készítünk. Ezeken előszeretettel használunk, visszafogott mintákat, hogy a beton nyakláncokat minél könnyebb legyen a ruhatáratokba illeszteni.

EGYEDI BETON SZÍNEK / MINTÁK

Egyedi minden betonkiegészítő és szín is, ahogy viselőik is. Éppen ezért előfordulhat, hogy pont nem találod kollekciónkban a számodra megfelelő színeket, vagy mintákat. Ha így van, keress meg minket elérhetőségeink egyikén, és mi mindent megteszünk, hogy megvalósítsuk álmaid betonmedálját.

BETONNYAKLÁNC / MINTÁK

A betonnyaklánc mintáink egyszerűek, jellemzően geometrikusak, akár csak a téli „Lens” divatkiegészítő kollekcióban. A nyári beton medálok esetében azért persze egy kicsit bátrabban nyúlunk a mintázatokhoz, és a betonban természetesen megjelenő légbuborékokra is tudatosan rájátszunk. Aggodalomra azonban semmi ok, mindig gondolunk azokra, akik kevésbé szeretik a kifejezetten karakteres mintákat egy beton divatkiegészítőn. Mindig készítünk visszafogottabb darabokat, amelyek könnyedén a ruhatáratokba illeszthetők.

BETONMEDÁL MÉRETEK

A „Lens” betonmedálok standard átmérője: 6,5 cm, ami egy kellemes méret mindenki számára. Lásd a modellen a fehér alapon rózsaszín betonmedál. Az extrémebb darabok kedvelőinek ugyanakkor rendelésre készítünk ennél jóval nagyobb, 8 cm átmérőjű betonnyakláncokat is. A modellen a méretkülönbség ugyanazzal a blúzzal a fehér alapon kék medál esetében jól látható.
Hozzád melyik méret passzol igazán?

BETON A BŐRÖN

A beton viselése a csupasz bőrön nem szokott problémát okozni senkinek. Mégis, ha valakinek különösen érzékeny a bőre, és a melegben izzadásra hajlamosabb, akkor azt javasoljuk, hogy a betonnyakláncot ne közvetlenül a bőrén, hanem inkább kevésbé kivágott felsőn viselje. Ha azonban betonkiegészítőinket mindenképpen érzékeny bőrödön szeretnéd hordani, megrendeléskor jelezd nekünk, és mi egy olyan speciális réteggel látjuk el felületét, ami segít viselésében.

KÖNNYŰ BETON

Arra, hogy a könnyű betonból készüljenek az ékszerek, természetesen, akárcsak a téli kollekció esetében, a nyári betonnyakláncok készítésekor is odafigyelünk. Ugyanakkor nyári darabjaink azért, hogy a bőrnek kellemesebb viseletet biztosítsanak, valamivel nehezebbek. Ettől nem kell megijedni, nem fogja súlyként lehúzni a betonmedál a nyakadat, de a különbséget, lehet, hogy észre fogod venni.